Szüléstörténet

A terhességem 35. hetében intenzív viszketést kezdtem érezni a testem egész részen (főleg tenyér és talp részen) A vizsgálatok után kiderült, hogy intrahepatikus epepangás az oka. Ez egy súlyos májbetegség, amely terhesség alatt alakulhat ki, és veszélyes mind az anya, mind a magzat számára.

A halvaszületés kockázatának elkerülése érdekében azt tanácsolták, hogy a 38. hétnél mesterségesen mindenképp be kell indítani a szülést. 

Féltem mert tudtam, hogy ha beleavatkozol hogy a tested olyasmit tegyen, amire még nem áll kész, az nehézségekhez vezet.

Mennyire igazam volt…

Több mint 24 órás vajúdás után a kontrakciók annyira intenzívek voltak, hogy a méhnyakom mindössze csak 5 cm-re nyílt meg. Kimerültem és még nem lehetett látni, hol a vége így felajánlották az epidurált (fájdalomcsillapító injekciót a gerincbe), ami segített még további 4-5 órán át ellazulni, és kitágítani a méhnyakot. 

A kitolás része sem ment zökkenőmentesen, mert a baba folyamatosan mozgott és közben el akadt. 2 óra tolás után a műtőben kötöttem ki, ahol a szülész asszisztált szülést hajtott végre. 

Csipesz segítségével szültem meg a kisfiam.

Érzelemdús volt az egész folyamat. Az egyik percben erősnek éreztem magam, a másikban pedig kételkedtem önmagamban. A félelem jelen volt a legelejétől és végül sebezhetőnek, lelkileg és fizikailag sérültnek éreztem magam. 

Imádtam a terhesség minden percét. Izgatottan vártam, hogy megtapasztaljam milyen érzés egy embernek életet adni és közben anyává válni. 

Számítottam rá, hogy nehéz lesz, de ez felülmúlta a képzeletemet és majdnem a képességeimet is.

Annyi szenvedést kapunk, amennyit el tudunk viselni. 

A fájdalom csak felhalmozódik, arra várva, hogy mikor törünk össze. 

De a nap végén rájövünk, hogy sokkal többet el tudunk viselni, mint gondolnánk! 

…és mégis újra megtenném!